Magyar Péter: Életemben először fogok érvénytelen szavazatot leadni
Szerinte azért csak most jelentette be Szentkirályi a visszalépését, hogy kevesebb idő maradjon „összerogánozni” Vitézyt.
Szerinte azért csak most jelentette be Szentkirályi a visszalépését, hogy kevesebb idő maradjon „összerogánozni” Vitézyt.
A kormányfő fejet hajtott a főpolgármester-jelölt akarata előtt.
Mit üzen a női politikusoknak és a női választóknak, hogy a kormánypárt egyszer használatos biodíszletnek tartotta Szentkirályi Alexandrát is? Nyer-e annyi választót Vitézy, mint amennyien elpártolnak tőle a Fidesz miatt? Mi lesz a kis pártokra leadott EP-szavazatokkal, és miért lehet érdemes félretenni az elemzők kritikáit választás előtt? Melyek voltak a kampány legszebb és leggusztustalanabb pillanatai? Utolsó választási podcastunk június 9. előtt Ésik Sándorral és Nagy Iván Lászlóval.
Baranyi Krisztina, az MKKP budapesti listavezetője közben arról posztolt, hogy Karácsonyra fog szavazni.
Sms-ben is elküldte neki a kérdést.
Puzsér Róbert szerint Orbán Viktor nem érdekelt Karácsony Gergely megbuktatásában, Szentkirályi Alexandra visszalépése mögött inkább a kellemetlen harmadik hely elkerülése állhat.
A Nemzeti Választási Iroda oldalán már kiesett jelöltként szerepel a visszalépését péntek reggel bejelentő fideszes főpolgármester-jelölt.
Politikai szerencsejátékba kezdett a Fidesz két nappal a választások előtt. Ha bejön, azzal óriásit nyernek, és komoly ütést vihetnek be Karácsony Gergelynek, de kockázatot is rejt magában akkor, ha a kormányellenes híveket a főpolgármester még fel tudja rázni a Fidesz-veszéllyel.
A kormánypárti politikusok vegyesen fogadták és magyarázták a Fidesz–KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra visszaléptetését.
A Fidesz visszalépő főpolgármester-jelöltje azt is elmondta, hogy évek óta nem beszélt Vitézy Dáviddal, és stábjaik ezt követően sem fognak egyeztetni.
A Tisza Párt listavezetője szerint a Fidesz hazudik a saját választóinak.
A visszalépő főpolgármester-jelölt szűkszavúan nyilatkozott döntéséről.
Vitézy Dávid és Gyurcsány Ferenc után Szentkirályi Alexandra visszalépését követően megszólalt a főpolgármester is.
Sajtótájékoztatót tartott Szentkirályi Alexandra visszalépése után a DK elnöke. Élő közvetítésünk.
A főváros egykori vezetője többször kiállt egykori helyettese mellett, miközben Vitézy Dávidot erősen kritizálta.
Még be sem jelentette Szentkirályi Alexandra, hogy visszalép Vitézy Dávid javára, a kormányközeli Századvég már enélkül is kihozta, hogy a budapestiek körében éppen a Fidesz–KDNP jelöltje a legelutasítottabb, viszont Vitézy legyőzné Karácsony Gergelyt a vasárnapi választáson.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt azután tartott sajtótájékoztatót, hogy péntek reggel visszalépett a javára a Fidesz–KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra. A Párbeszéd aktivistái transzparensekkel jelentek meg a helyszínen.
Vitézy Dávid még ért is ehhez-ahhoz, a közvélemény-kutatások szerint ő válthatja le Karácsonyt – elsősorban ezzel az üzenettel adja el a Fidesz-közeli média, hogy miért kellett a kormánypártok főpolgármester-jelöltjének, Szentkirályi Alexandrának visszalépnie. Azt is megpróbálják elmagyarázni az olvasóknak, hogy azért a fővárosi listás szavazáson továbbra is Szentkirályi neve mellé kellene behúzni az ikszet.
Szerinte érdekes kísérlet az, ami most történik, és több kimenetel is elképzelhető.